balmaz logo hattermentes

Őskori emlékek

Balmazújváros környéke az ősidők óta lakott. A régészeti leletek tanúbizonysága szerint honfoglalásunk előtt kő- és bronzkori népek, szkíták, kelták, szarmaták, hunok, avarok és szlávok is éltek a város térségében. Az elmúlt idők emlékét őrzik a határban lévő kunhalmok, melyeket vidékünkön réz- és bronzkor népek, illetve a szkíták, esetleg szarmaták emeltek. A legtöbbet az egykor a Nagyszíktől délre, a Bánomkert nyugati részén emelkedő Nagy-, vagy Kárhozott-halomról tudunk, amely 1953-ban, a Keleti-főcsatorna építésekor semmisült meg. Elhordásakor régészeti feltárás zajlott, így a halom leleteit sikerült megmenteni. A legkésőbbi objektum egy téglapince volt, melyet csak mintegy 250 éves áshattak a halomba a közeli szőlőskert (Bánomkert) művelői. A 8 méteres halom csúcsa alatt 2 méterrel egy kelta urnasír (KR.e. 4-1. század) került kibontásra. A korongolt urna és egy lapos tál, illetve az urnában lévő elhamvasztott csontok és vaseszközmaradványok a debreceni Déri Múzeumba kerültek. Lejjebb ásva egy fából épített nagyméretű szkíta sírkamra (Kr.e. 7-4. század) került feltárásra. A sírban fekvő csontvázon nemeztakaró maradványait, fejénél bronz hajkarikákat találtak.

A város kialakulása (13-15. század)

A mai Balmazújváros közigazgatási területén több terület jött létre az Árpád-korban. Az írott forrásokban szereplő falvak helyét azonban nehéz meghatározni, régészeti lelőhelyekkel azonosítani. A város nevét adó Balmaz falu helyét is több kutató próbálta lokalizálni. Közülük Módy György történész és id. Varga Antal helytörténész feltételezése a legvalószínűbb, miszerint Balmaz házai a mai Hortobágy településtől északra fekvő Bivaly-halom térségében állhattak. A halmot feltáró Zoltay Lajos itt egy 1220-as években épült templom alapjait is megtalálta. Balmaz neve a babonából adódott óvónevek közé tartozó török nyelvű Balmaz személynévből származik, melynek jelentése Nemlévő. Ilyen nevet akkor adtak a gyermekeknek, ha a létezését a gonosz szellemek előtt le akarták tagadni. A településnév ótörök eredete arra is utalhat, hogy Balmaz a honfoglalás után a kabarok szállásterülete volt. Balmaz korai történetéről keveset tudunk, de annyi bizonyos, hogy a 15. század végén egy időre elnéptelenedett, s mint pusztabirtok a debreceni uradalomhoz került, melyet Zsigmond király 1411-ben Lazarevics István szerb vajdának adományozott. Ez időben rác (délszláv) népesség is megtelepedett a vidéken. A debreceni uradalmat, s vele Balmazt, 1450-ben a Hunyadi család szerezte meg. Hunyadi János halálát követően felesége, Szilágyi Erzsébet lett a birtokos, aki a Thegzes családtól elfoglalta a közeli Hímest, és házaiba balmaziakat telepített. Hímes volt az a falu, amely az Árpád-korban a mai város belterületén (Kossuth téren) feküdt, s amelyből Balmazújváros (a balmaziak új városa) kialakult. Előbb királyi birtok volt, majd a Gutkeled nemzetség birtoka lett. Mint egyházas hely, szerepel az 1332-es pápai tizedjegyzékekben. Területén 1375-ben 25 ház állt. Népes települését az 1460-as években szerezte meg Szilágyi Erzsébet, aki fiától Mátyás királytól három országos és egy heti vásár tartására is engedélyt kapott, s Hímest Újvárosnak nevezte el. A mezővárosi rangra emelt falu csakhamar virágzásnak indult. Gyors fejlődését jól mutatja, hogy a 16. században Szabolcs megye legtöbbet adózó települései közé tartozott.

Sorsfordító idők (16-18. század)

A 16. században Balmazújvárost magyarok és külön városrészen rácok lakták, akiknek saját bírójuk is volt. Az 1543. évi adósösszeírásban 138 magyar és 25 rác porta szerepelt. Újváros növekvő gazdasági erejét jelzi, hogy 1531-ben már a debreceni uradalom második legtöbbet adózó városa volt. Fejlődését a török hódítás törte meg. Az 1550-es években portái 80%-ban ideiglenesen elnéptelenedtek. A város 1555-ben behódolt a töröknek, s a következő évtizedekben ismét nőtt a lakosság száma. Ez időben jelent meg és terjedt el a református vallás Újvároson. A település a tizenöt éves háború alatt, az 1590-es években elnéptelenedett, lakosai elmenekültek és csak az 1610-es években tértek vissza. Az 1660-as Szejdi-dúláskor ismét elpusztult a város. Az 1670-es évektől kezdődő kuruc felkelések Újvárosra is kiterjedtek. Lakosai a Rákóczi-szabadságharcot is támogatták, évi 60 lovas katonát adtak a kuruc seregbe. Szolgálataikért, hajdúszabadságot kaptak, melyet azonban a szabadságharc bukása után elveszítettek. Mária Terézia 1753-ban Balmazújvárost a császárhű udvari tanácsos, siklói Andrássy Zsigmond özvegyének és fiainak adományozta. Mivel 1739-ben a lakosság közel felét egy pestisjárvány elpusztította az Andrássyak az 1760-as években németeket telepítettek Újvárosba. Külön falurészt kaptak, melynek máig Németfalu a neve. Első utcájuk a „Nagy német utca” (a mai Kossuth Utca) volt. Számarányuk az összlakosságon belül mintegy 20% lehetett. Az 1773-as úrbérrendezés során a szabadalmas mezőváros elvesztette korábbi jogait, s robotra kötelezett jobbágyfaluvá minősült vissza. A siklósi Andrássy család fiági kihalása után, 1798-ban I. Ferenc király a több, mint 20.000 hektáros birtokot az egyik Andrássy lány fiának, Semsey Andrásnak adományozta, aki ez időben Ugocsa vármegye főispánja volt. A Semsey család folytatta a majorsági gazdálkodás kiterjesztését, melyhez Kassa környékéről katolikus szlovák cselédeket telepítettek a faluba. A család tagjai bőkezűen támogatták a helyi egyházközösségeket. Ők vásárolták meg Hubert Mauer németalföldi festő „Krisztus mennybemenetele” című oltárképet a római katolikus egyháznak, a magyar reformátusoknak egy kegytárgytartó szekrényt, a német reformátusoknak pedig egy kelyhet adományoztak.

A szabadság százada (19. század)

Balmazújváros paraszti lakossága kitörő örömmel fogadta az 1848-as forradalmat és fontos eredményét, a jobbágyfelszabadítást. Sokan honvédnak, nemzetőrnek álltak. Újvárosban képezték ki a dicsőséges tavaszi hadjárat katonai erejét adó tartalékegységet, melyet a város több hónapig élelmezett. Az oroszok hadba lépésével tragikus véget ért a szabadságharc. A lakosság a városon átvonuló cári csapatok ellátását is kénytelen volt biztosítani. A 19. század második felében megindult a kapitalizálódás folyamata. A jobbágyságot ugyan eltörölték, s lehetővé vált a földtulajdon adás-vétele, de ennek hatásait az újvárosiak nem érezték, közösségüket súlyos gazdasági és társadalmi problémák terhelték. A 18. századtól ugyanis folyamatosan nőtt a paraszti lakosság, amely azonban nem tudott földet vásárolni, mert a közösség csaknem az egész földterülete a Semseyek hatalmas birtokát képezte. Ebből adódóan Újvároson a magyar átlagnál jóval nagyobb volt a zsellérek, földnélküli agrármunkások a száma. Ez a réteg volt a legfogékonyabb az agrármozgalmak iránt, melyek például aratósztrájkokkal tiltakozva képviselték a parasztság érdekeit. 1908-ban országos párt is alakult Balmazújvároson, az Országos Földmívelő Párt, amely eredményesen hívta fel a figyelmet az agrármunkások kilátástalan helyzetére.

A változások kora (20. század)

Balmazújvárost súlyosan érintette az első világháború, a hősi halottak száma 768 fő volt. 1919 áprilisában a város egy évre román megszállás alá került. A két világháború között továbbra is a földkérdés megoldása maradt az egyik fő probléma a településen. 1918-ban a Nemzeti Tanács el is kezdte a földosztást, ami azonban önhatalmú földfoglalásokba torkollott, ezért le kellett állítani. 1920-ban újabb, kismértékű földosztásra került sor, de ez sem változtatott a település birtokszerkezetén, továbbra is sok volt az életképtelen kisbirtok. A helyzetet súlyosbította, hogy a mezőgazdasági munkán kívül alig volt munkalehetőség. A második világháborúnak is több száz újvárosi áldozata volt. A háború utáni földreformmal több száz agrármunkás jutott néhány hektáros földbirtokhoz. Az 1950-es években a beszolgáltatások, majd az erőszakos kollektivizálás sújtotta az itt élőket. Az államszocializmus „puha diktatúrájának” a rendszerváltás vetett véget. A település 1989-ben nyerte vissza városi rangját.