Múzeumpedagógia

 

 

M úzeumpedagógiai foglalkozásaink alapvetően két részre bonthatóak. Egyrészt a helytörténeti állandó kiállításhoz alakítottunk ki egy múzeumpedagógiai programot, másrészt az időszaki kiállítások témáihoz szorosan kapcsolódó foglalkozásokat valósítunk meg.

A „Kenyér útja” elnevezésű program keretében a Veres Péter Emlékházban várjuk az érdeklődőket, ahol Veres Péter életútját mutatjuk be, valamint a kamrában található eszközök segítségével és a résztvevők bevonásával, aktív részvételével, Kányádi Sándor: Mindennapi kenyér című meséjén keresztül, a búzától a kenyérig járjuk végig az utat. Emellett bemutatjuk a háromosztatú alföldi ház részeit, kialakulását, a felhasznált építőanyagokat, a természeti környezet és a népi építészet összefüggéseit megvilágítva, valamint illeszkedve az általános iskolák környezetórai tananyagaihoz. A program nagy népszerűségnek örvend, nem csak a helyi iskolák veszik igénybe, az Erzsébet táborok alkalmával Debrecen és a környező települések iskoláiból is érkeznek hozzánk diákok.

Az állandó kiállításhoz kapcsolódó másik múzeumpedagógiai programunk a „Talpuk alatt fütyül a szél”. Ez a Hortobágyra jellemző nagyállattartás eszközkészletét, az egyes foglalkozások viseleti darabjait szemlélteti, filmvetítéssel egybekötve. A nagyállattartással összefüggő helyi kismesterségek termékei és eszközei is bemutatásra kerülnek. Ezt a programunkat nem csak az iskolás korosztálynak ajánljuk.

A „Mindent a kéznek” elnevezésű foglalkozás során azt a sztereotípiát igyekszünk eloszlatni, hogy a múzeumi tárgyakhoz nem lehet hozzányúlni. Itt a hangsúly a tárgyak funkciójára helyeződik; a tárgyakat kézbe lehet venni, és a működésüket, használatukat megtanulni.

Az időszaki kiállításokhoz minden esetben múzeumpedagógiai programokat, interaktív tárlatvezetéseket kapcsolunk.

Aktuális programjainkról az alábbi elérhetőségeken érdeklődhetnek:

Honlap: www.semseykastely.hu
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: +36 52/821-555